Kedves Látogató,

Örülünk neki, hogy megtisztel a látogatásával bennünket, s nagyon bízunk benne, hogy gyakran visszatér majd hozzánk. Mindenesetre a BLUECYG. közössége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy jól érezze itt magát és mindig visszavágyjon közénk. Kérjük, hogy “lapozgassa” át az oldalunkat, ismerkedjen meg velünk: a hitvallásunkkal, az értékrendünkkel és persze mindazokkal az eszmei és tárgyi értékekkel, amelyeket gondosan és nagy szeretettel válogattunk ide, hogy Látogatóink kedvüket lelhessék benne.

Üdvözlettel,
Anna T. Kiss

Friss hírek

Gősi Vali: Emlékkönyv című könyvét dedikálja 2022. Október 1- én, szombaton délután, 15 órakor a Millenárison, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a D-26 pavilonban.

Minden könyvbarátot szeretettel várunk!

BLOG

BLOG

by Anna T. Kiss

by Anna T. Kiss

Boldog Odavezető Utat Kívánok! 

"Már Buddha is megmondta, hogy a boldogság nem az, amikor célba érünk, hanem az oda vezető út. És ez tényleg így van, még ha vannak embertársaink, akik sajnos ezt az érzést soha nem élik meg, legalábbis nem tudatosul bennük. Pedig ez korunk lényege, ebben biztos vagyok."

Mondanám, hogy boldog új évet valamennyiünknek, de attól tartok, ez a szöveg idén nem sok tartalommal bír. A boldogság az emberi létezés fokozott állapota, maga a beteljesülés, a csúcs, aminek az eléréséért küzdünk olyan veszettül. Pedig már Buddha is megmondta, hogy a boldogság nem az, amikor célba érünk, hanem az oda vezető út. És ez tényleg így van, még ha vannak embertársaink, akik sajnos ezt az érzést soha nem élik meg, legalábbis nem tudatosul bennük. Pedig ez korunk lényege, ebben biztos vagyok. Legszívesebben tehát azt mondanám: Boldog Odavezető Utat Kívánok! Dehát micsoda mondat ez! Ormótlan, suta, nincs benne semmi magasztos, semmi emelkedett. Semmi pozitív. Dehogynem! Ennél pozitívabban már nem is nyilatkozhatnánk ebben a korban, amelyben most élünk. S mivel sajnos már soha nem jön vissza az eddig volt életünk, el kell fogadnunk realitásnak.

Nehéz éveket zárunk, és nem mondhatnánk, hogy könnyű új év előtt állunk.

Szépséges, örömteli ünnepet kívánunk minden kedves olvasónknak és támogatónknak!
A BlueCyg. Publishing csapata

THE BEST BRANDS

THE BEST BRANDS

by Anna T. Kiss

Vajon márkává lesz az ember, avagy márkaként születik erre a világra? Habár a márkázás fogalma alig több, mint 300 éves múltra tekinthet csak vissza, a gondolat azonban mintha öröktől való lenne. Mitől más az egyik és mitől más a másik ember? Miért sikerült valami neki, s nekem miért nem? Mit tud ő, amit én nem tudok? Tépelődés helyett inkább csak ismerkedjünk a férfiakkal és a nőkkel, akik egyszerűen azok, akik. És alighanem éppen ettől személyes márkák. Talán csak ennyi a titok.

Barack Obama, jogász, politikus, az USA 44. elnöke.

A világ egyik legbefolyásosabb embere.

Oprah Winfrey, televíziós újságíró, producer, hivatásos támogató.

Egyike a 20. és a 21. század leggazdagabb és legbefolyásosabb személyiségeinek.

Tim Cook, üzletember, ipari mérnök, az üzleti tudományok mestere.

Steve Jobs őt nevezte meg utódjának az Apple élére.

George Clooney, világhírű színész, rendező, producer, az ENSZ békenagykövete.

Hírnevét jószolgálati tevékenységre használja.

Arianna Huffington, újságíró, író, remek üzletasszony.

A világ legbefolyásosabb asszonyainak egyike. Amihez nyúl, értékké válik a kezei alatt.

Albert Laszlo Barabasi, fizikus, hálózatkutató.

Gondolkodó. Világhírűvé is azáltal vált, hogy örök nyugtalansággal kutatott új összefüggések után.

Elizabeth Gilbert, újságíró, író.

A világhírt az “Ízek, imák, szerelmek” című könyve hozta meg számára. Öntörvényű, makacs, őszinte. Írói tehetség.

Gabor Bojar, fizikus, vállalkozó.

A Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója.

GUEST AUTHOR

GUEST AUTHOR

at BLUECYG.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

No data was found
"A szeretet miatt varázslatos ez a hely."
Anna T. Kiss
Alapító