Kedves Naplóm!
Rendkívüli napokon vagyok túl, ezért kérlek, bocsáss meg, ha kicsit hosszabb ideig maradtam távol.
Tudod, néha a felemelő napok között vannak megrendítőek, emlékezésekkel, könnyekkel és szerencsére, mosolyokkal teltek is.
Egy levélváltásról mesélek most, amely nyilvános ugyan a közösségi oldalamon, egy, a drága fiunkról szóló emlékező film megosztása alatt, de általad még több emberhez szólhat, Kedves Naplóm!
Ismerősökhöz, ismeretlenekhez szólok ott és most itt is, hálából, amiért immár huszonkét éve velünk őrzik rengeteg szerető gondolattal, üzenettel a fiunk emlékét, aki életmentés közben halt meg 2000. július 29-én. Elmondom most mindenkinek, általad is, hogy üzenetem sokakhoz elérjen, mert egyenként nem tudnám megköszönni a megszámlálhatatlan, mélyen szép emberi gesztust, amellyel éreztették az emberek: velünk vannak azóta is, velünk őrzik a fiunk gyönyörű szellemi hagyatékát: a szeretet mindenek-felettiségét.
Boldogság
Az örömöt is fel kell tudni dolgozni, mondják a bölcsek… És így vagyunk mi is, a családunk, barátaink, akik huszonkét éve küzdünk a fájdalommal, a hiánnyal, hogy az egyre sokasodó örömökkel is nehezen bírunk lassan, amelyek erősítenek: Zoli emléke örökké él.
Íme, egy kedves sorstársam levele a sok közül és a mindenkihez szóló válaszom:
„Istenem! Valikám én ezt a videót végig sírtam. Olyan sok a párhuzam fájdalmainkban, s van, amelyik ismeretlenül is összeköt bennünket!
Hatalmas ölelésem küldöm neked!
Áldott drága fiad emléke!”
*
És íme a válaszom Katalinhoz és mindenkihez:
„Drága Kati! Sokan vagyunk így, sajnos. A gyász esetünkben örök, hiszen nincs mérhetetlenebb igazságtalanság, mint amikor szülők állnak gyermekeik sírjánál. Mégis, mindig van vigasz, kapaszkodó, remény, nemcsak egyéni sorsunkban, hanem abban is, hogy az emberek alapvetően jók. Hogy jobbá lehet tenni a világot. Mondom ezt azért is, mert ekkora fájdalommal, amilyennel Te, én és még számtalan szülő, édesanya, édesapa él, szinte csoda a túlélés. És lám, mégis itt vagyunk, tesszük a dolgunkat, miközben megszámlálhatatlanul sok kedves ember küldi az erőt, névvel, név nélkül, levélben és szóban, ismeretlenül is, és mi képessé válhatunk összegyűjteni mindezt a sok szépet, emberit, ami elér hozzánk. Közülünk többen is ezekből – valami különös csoda folytán – adhatunk másoknak is, szépséget – verseket, ahogy te is teszed – szép gondolatokat, sokan képzőművészeti alkotásokat, reményt, ha néha éppen csak parányit, mégis a legtöbbet: egy végtelenül egyszerű, szerető, biztató szót, ami élni segít.
Bizonyára ez a mi gyermekeink minket, felnőtteket is tanító értékes, szép szellemi hagyatéka, amit örökül hagytak – sajnos, túl rövidre szabott – életükből.
Rengeteg lelkierőt kívánok neked, magunknak, mindenkinek és azt, hogy mindannyiunknak, bármilyen óriási fájdalom és tragédia után is legyen mindig ereje valami apró szépséget továbbítani mások felé.
Így lesz szebb a világ – gyermekeink szellemi hagyatéka által, s talán általunk is… Én ebben hiszek, és tudom, te is, és még oly sokan…!
Tartalmas, szép életet, rengeteg értékes örömöt mindenkinek! Külön is mindazoknak, akik ma, huszonkét évvel a drága fiunk távozása után is mellénk ülnek, ültek a gyászolók padjára, hogy holnaptól új erőre kapva képesek legyünk a – reményeink szerint – ránk is váró szépségeket még szebbé tenni és továbbítani mások felé! Hálás vagyok érted, értetek! Mindenkiért! Köszönöm mindenkinek, aki gondolt ránk, és ezután is velünk marad, mosolyainknál, örömeinknél is, mert azok is itt sorakoznak már a közelben.
Köszönöm a szép emberi hangot – a meghatottság könnyeit is – mindenkinek, külön is az emlékműsor készítőinek, drága unokánknak, Mirának akik velünk töltötték az év egyik legfájdalmasabb napját, hogy könnyebbé és szebbé tegyék az emlékezést, és a ránk váró szép feladatokra irányítva figyelmünket, vigyáztak ránk. Hála Annának, aki időt, fáradtságot nem kímélve szintén velünk volt, és gyönyörű biztatóval a szívünkben engedett további, reményteli utunkra:
„Nehéz nap ez minden évben, de az élet az élőké. És ott van nektek az okos, felnőtt lányotok, a tündéri unokátok, s ott vagytok egymásnak ti ketten. Zoltán sem akarna mást, mint hogy engedjétek őt égi útjára és éljetek teljes életet. Ezt kívánom nektek tiszta szeretettel.”
Ígérem, mindent megteszünk azért, hogy így legyen!
Váljon ez az emléknap olyan mementóvá, amely a szépség és a jóság útjára hív, amelynek legfontosabb üzenete a szeretet mindenek-felettisége, azáltal is, hogy a sajnos, óvatlanságból gyakran manapság is megtörténő vízi tragédiák egymásra és magunkra figyeléssel, fontos szabályok betartásával elkerülhetőek! Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a világra és értékes örömök, igazi boldogság lesznek életünk ajándékai!
*
Te vagy
(Részlet)
Te vagy, mégis,
ki másoknak fényt adsz,
ha mosolyra váltod könnyeidet,
és fejed a földről a végtelen égre
– fohásszal értük –
fölemeled!
Győr, 2022. 07 29.
