BLOG / Gősi Vali

Kell a fény!

Kedves Olvasóm!

Egy  középkori perzsa költő bölcs szavaival köszöntelek ma, hogy érezd és soha ne feledd:

Kell a fény!

Bár megmutathatnám neked, mikor magányosnak érzed magad, vagy sötétségnek tűnik a világ, hogy mennyire lenyűgöző a létezésed fénye!” (Háfiz)

Fény nélkül nem létezik magasabb rendű élet a Földön. Az örök fény a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe is emberek és istenek között. Életünkben sajátos értelmet kaptak a színek is, hiszen a napjaink milliónyi szín vibrációjával vannak tele. Amikor a nap süt, a színek életre kelnek, a szívünk megtelik örömmel, az élet kivirul, akár a szerelem fényében a lélek, pontosan úgy, ahogy Latinovits Zoltán vall erről Ruttkai Évának:

„Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymásnak. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.”

Mélyek a színek, fények hatásai. Úgy hatnak ránk, mintha egy távoli dimenzióból érkeznének. Csak aki lényének legmélyebb régióiban is érzékelni tudja a világot, annak minden szépségével, az képes átélni a színek és fények megcsendülő hangzási értékeit is, úgy, hogy nem tárgyakra vonatkoztatja azokat, hanem érzékszerveire bízza.

S hogy mi a boldogság, mit jelent a szépség? Nincs pontos definíció. A boldogság talán a nemes és tiszta dolgokon való öröm, az ideális létezés mintaképe, romlatlan ősformája. Hiszem, hogy a valódi szépség belülről, a lélek szépségéből fakad. Átragyog az emberi testen és sugárzó fényként vonzza a tekintetet. Harmóniában lévő gondolataink teremtik azt a belső fényt, ami kívül is ragyogóvá válik.

Színek és fények, léleképítő élmények nélkül nincs értékes élet. A világ mesterkéletlen szépségeiből merítve mindannyian megmártózhatunk természetes színekben, fényekben, a művészek, írók, költők jóvoltából pedig fénytelenebb időszakainkban újra és újra megidézhetjük azokat benső világunkon át. Nem kell mást tennünk, mint rácsodálkozni a természet alkotásaira, s ha néha sikerül megállnunk a szépségeket árasztó pillanatokban, és azokat továbbítani is képesek vagyunk mások felé, az létünk egyik legkülönlegesebb, legmagasabb rendű adománya lehet. Valami olyan póztalan szépség és ragyogás, akár a tavasz kibomló virágai, ébredő fényei:

Mint jegenyesoron a napmeleg,
minden tavasz új reményt teremt.
Árad a fény a fáradt arcokon,
és lebegünk a valóság felett.
Míg ringatóznak ősi dallamok
a színek, fények pompája ragyog.
Átölel a csönd, s a lelkeken
már új világra nyílnak ablakok.

(Gősi Vali: Ragyogás)

Megosztás: