Prózaköltemény Marikának, Mária-napon, aki a szép szavak, az élet dicséretére tanított
Emlékszel?
Milyen korán szívünkbe öleltük a testvéri létet – oda, ahol – éreztük – egyek vagyunk,
és így maradt ez immár azóta, hogy anyánk szava szólt – ő is így mondta:
őrizzétek, maradjon úgy, ahogy Istentől minden földi érkező tanulta: gondoljatok áldással, imával,
szent szóval az úton lemaradókra, mindazokra, akik letértek róla, mert nem figyeltek a tiszta szóra.
Élnetek így lesz szép, így lesz érdemes!
És megtanultuk. Visszük a terhet, a kínokat azóta, mind, ami nehéz, szóval nem mondható,
de visszük a hálát, örömeinket is, és elkísér a jó szó, a mindig szép biztató, és átélt gyötrelmeink
könnyebbé válnak, ahogy az út lassan a völgybe fut megint.
Emlékszel? Éppen oda, ahol a forrás fakadt, és a legzöldebb fű hajtott meztelen talpunk alatt,
ahol nekünk nyílt egykor minden virág, ahol lombot borítanak majd fölénk egyszer a fák.
Csillagkörökből érkeznek ma legszebb emlékeink…
Hallod? Szólítanak a Bölcseink: a legtisztább szó mindig velünk marad,
s ha néha ki kell sírni magad, a könnyek nyomán békesség és gyönyörű csönd marad.
Tudod, a jó csend… – ott a kertben, az almafák alatt…, ahol életre keltek bennünk a legszebb szavak: fák,
virágok, otthon,
kert, napfény, mama,
szív, színek, virágok,
anyánk, apánk dala
búzavirágról, kéknefelejcsről,
és Bölcseink mosolya,
gyermek-kacajok,
nagyanyánk sóhaja,
áhítat, áldás, ima,
nagyapánk jámbor, halkuló szava, és szelíd folyónk fölött az örök-kék égbolt, a szerelmes tavaszok, a cserfes patak, kék-ezüst nyarak, vakító hófalak, közöttük keskeny út, amott az iskola, és lovak, kutyák, kiscsirkék, bogarak – ott mindenkire hajnalfény fakadt, és esténként, ha néha féltünk nagyon, ránk mosolyogtak mind a csillagok.
Elmondhatatlan, amit általuk – akik életre hívtak – a sors nekünk adott.
Köszönöm Őket, és az örökül hagyott meleg-barna, ismerős föld-szagot, mert a maroknyi földből is,
ami megmaradt, könnyes küzdelmük nyomán is tisztaság, jóság fakadt. Álmainkban Itt élnek ma is, árnyuk ott vigyáz az almafák alatt, ahol sárga és piros tulipánok várnak, hogy újra felhangzanak a becéző szavak, amerre anyánk naponta járt, az ablak alatt, és öntözte a szomjazó virágokat.
Mi talán azért vagyunk itt ma még és azért maradunk, hogy bearanyozzuk általuk a ház, a kert, a kút és a kapu ránk hagyott álmait, őrizzük és tovább adjuk a kerti fák hűvös otthon-árnyait,
ahol fény köszönti ma a Bölcsek tetteit, és halkan szól a hajnalszerenád; értük, értünk, és ma külön, érted is! Valld meg és hirdesd te is, hogy nem hullhatnak el átélt, valósággá vált szép dolgaink, ha szívünk, akár sok szép szavunk, a dicséret nyelve marad, s ha nekik, róluk szól minden dalunk, ahogy ez is, ez a köszöntő is, hálából, ma feléd, de érezzék ők is szívünk örömét, hogy még itt, hogy még együtt vagyunk, élünk és dicsérjük általuk teljesedett gyermek- és felnőttkorunk!
Boldog névnapot!
Győr, 2022-09-12
Testvéred, húgod: Vali
