A bizonyíték minden kétséget kizáróan és hitelt érdemlően igazolja, hogy amit teszel vagy nem teszel, azt nem érdekből, számításból teszed vagy nem teszed, hanem tiszta szeretetből. Jobbító szándékból. Vagyis, hogy mi a motivációd. De az emberek és közösségeik manapság annyira magukévá tették az érdekszemléletet, hogy ott is összeesküvés elméleteket vizionálnak, ahol annak nyoma sincs. S teljesen mindegy, hogy az életnek melyik területéről legyen is szó. Jó, persze a magánéletben egyértelműbbek és látványosabbak a jelek, de azért csak nem kell mindent a férfi-nő viszonyrendszeren keresztül szemlélni! Az élet mégiscsak több, mint egy szakadatlan nő-férfi sakk játszma!

Miért adj hát király katonát?

Hogy maradjak a saját nememnél, vagyis a nőiségemnél: ha én felkérek valakit egy munkára, mert valóban szükségem van a tudására és a képességeire a témában, mert bízom benne és mert tényleg meggyőződésem, hogy remek és eredményes csapatot alkotnánk mi ketten a többiekkel kiegészülve, nos, egyáltalán nem biztos, hogy ezt pontosan annak értelmeznék, ami. Kevésbé feltételeznék, hogy valakit csak azért is a közelemben akarhatok tudni, mert éppen ő kell a csapatba. Ha nőről van szó, mindig ott lappang valahol a gondolat, hogy biztosan érzelmi, netán szerelmi szálak fűznek hozzá. Pedig nem. De soha az életben nem lennék képest ezt bebizonyítani nőként. Mert minél többet magyarázkodunk mi, nők, annál gyanusabbak leszünk, s annál bizonyosabbnak tünik majd, hogy így akarjuk magunk mellett tartani a férfit. Ha már a nőiségünkkel nem megy, ugye.

Érdekes, hogy fordított esetben, egy férfinál, ez alig merül fel. Csak nekünk, nőknek kell megküzdenünk minden, férfiakat is érintő helyzetünkben a gyanúval, hogy biztosan a nőiségünk vezérel bennünket a döntésünkben.

De ugyanilyen képtelenség a bizonyítás egy munkahelyen, ha a beosztott (mindegy, hogy férfi vagy nő) egyszerűen csak lelkiismeretes akar lenni a munkájában és szakszerű, ezért tesz szóvá dolgokat a vezetőnél. Nem pedig azért, hogy megfúrja a kollégáját vagy elhappolja a munkaterületét, netán megakadályozza a kinevezését. Nem mintha ilyesmi nem történhetne meg a munkahelyeken, mert dehogynem! Csak éppen arra nincs épeszű magyarázat: miért kell mindjárt látatlanban, a tények ismerete nélkül, az alattomosabb opciót feltételezni a másik emberről.

Nincs együttműködés emberek között bizalom híján. Mégpedig feltételek nélkül.

A bizonygatás kényszere az egyik legmérgezőbb érzelmi kudarcélménye az embernek.

Ha valakinek van egy kicsi kis tartása is, az biztosan nem marad ilyen helyzetben, hanem hanyatt-homlok menekül. Vagy éppen ellenkezőleg, ő maga távolítja el a közeléből az ilyen embertársát.

Látszólag nem nagy ügyek ezek. Kicsi kis szúrkapiszkák az emberi kapcsolatokban, azonban könnyen “meggyűlnek”, mint a nem kellően kezelt seb, s akár fekélyessé is válhatnak. Az ember természetes igénye, hogy a másik ember bízzon a hozzá való őszinte és tiszta szándékaiban.

Hogy a példáinknál maradjunk: minden férfinak tudnia kell, hogy számtalan női kommunikációs fortély áll rendelkezésre ahhoz, hogy valakit vonzáskörünkben tartsunk, ha akarunk tőle valami személyeset. Miért kockáztatnánk hát egy szakmailag nem kielégítő közreműködéssel, egy közös munkával? Ez nagyon megalázó minden nő számára. De ami még ennél is rosszabb, hogy az ilyen férfi nem bízik eléggé önmaga vonzerejében, s nem bízik a saját szakmai alkalmasságában. Hiszen nem hiszi el, hogy valamire azért kérték fel, mert ő abban nagyon jó, sőt, az adott összefüggésben a legjobb választás. S hát a példa szerinti munkatárs sem csapna zajt maga körül, ha az nem szolgálná a munka eredményességét. Tényleg olyan nehéz ezt elhinni?

Szokás azt hangoztatni manapság, hogy legyünk toleránsabbak egymással. Legyünk megengedőbbek és legyünk megértőbbek.

Hát, legyünk!

Kezdhetjük mindjárt e két helyzetben. Még az is lehet, éppen ettől az attitüdtől válik egy férfi a nő szemében olyan különlegessé és vonzóvá, hogy ha eljön az ideje, bevetve összes női eszköztárát, körüveszi mindazzal a jóval, amit csak egy férfi érezhet egy nő érdeklődésének középpontjaként. És fordítva persze. Vagy a kolléga a nála legalábbis bátrabb kollégával szemben a főnök figyelme és hasonló elismerése érdekében.

És akkor majd már senkinek, semmit nem kell bizonyítani. Csak becsülni, szeretni és értékén kezelni. Mi többet kaphat egy ember a másik embertől, ha a nemét, a kapcsolat jellegéből következően, kivonja a képletből? Költői kérdés. Legfeljebb önmagunknak válaszoljunk rá, ha egyáltalán választ kíván. Jobb lenne egyszerűen csak bízni a másikban. Bizonyíték nélkül.