BLOG

BLOG

Boldog Odavezető Utat Kívánok! 

Mondanám, hogy boldog új évet valamennyiünknek, de attól tartok, ez a szöveg idén nem sok tartalommal bír. A boldogság az emberi létezés fokozott állapota, maga a beteljesülés, a csúcs, aminek az eléréséért küzdünk olyan veszettül. Pedig már Buddha is megmondta, hogy a boldogság nem az, amikor célba érünk, hanem az oda vezető út. És ez tényleg így van, még ha vannak embertársaink, akik sajnos ezt az érzést soha nem élik meg, legalábbis nem tudatosul bennük. Pedig ez korunk lényege, ebben biztos vagyok. Legszívesebben tehát azt mondanám: Boldog Odavezető Utat Kívánok! Dehát micsoda mondat ez! Ormótlan, suta, nincs benne semmi magasztos, semmi emelkedett. Semmi pozitív. Dehogynem! Ennél pozitívabban már nem is nyilatkozhatnánk ebben a korban, amelyben most élünk. S mivel sajnos már soha nem jön vissza az eddig volt életünk, el kell fogadnunk realitásnak.

Nehéz éveket zárunk, és nem mondhatnánk, hogy könnyű új év előtt állunk.

Miközben persze nem árt tudni, hogy január elsejével az égvilágon semmi nem változik, ami nem volt december 31-én is, és nem lesz január másodikán is. Ez határnap, az ember alkotta, földi naptár szerinti vízválasztó. Az ember sajátos időszámításának határköve. Az univerzum nem így méri az időt. Már ha egyáltalán méri. Idő ugyanis nincs, csak mi, emberek szabtuk részekre életidőnket, hogy jobban tudjunk viszonyítani elmúlt eseményeinkhez és a tervezett jövőnkhöz.

Olyan felesleges az egész, és embernyomorító! Mindezzel mi magunk szorítjuk korlátok közé saját életünket. Gondoljunk csak az emberi életkorra. Az ember számításai szerint x idő eltelte után az egyes ember már 70 éves, tehát öreg, alkalmatlan, felesleges, teher az időben utána leszületettek számára. Függetlenül attól, hogy mennyi tehetség, kreativitás, szellemi fittség van még benne, még akkor is, ha a fizikai ereje csökkent is a „kora” következtében. Minden anyag használódik, megkopik, átalakul. Függetlenül a szeretettől, amit még adhatna az élő embertársainak, ha nem szorítanák ki az életterükből. És ez csak az un. idős kor problémája.

Sajnos a felnőtt, elvileg érett ember a saját életét sem óvja kellőképpen. Nem gazdálkodik vele, hanem szórja szét hiábavalóságokra, ahelyett, hogy tudatosan élne. Ezért aztán kampányszerűen „megjavul”, és legalább január elsején, éjfélkor nagy fogadalmakat tesz, amelyeket már pár óra múlva sem tart be. A nagy elhatározás a pillanatnak szólt, hiszen jövő úgysincs. Elképesztően tehetséges az ember abban, hogyan hasznosítsa az itt-ott meghallott fogalmakat aktuális önmentegetőzései alátámasztására. 

És mégis játszuk ezt az össznépi társasjátékot a január elsejékkel, s elhisszük, hogy ez jó így. Hogy ennél jobb nincs. Hogy ez egy mérföldkő az életünkben, s aszerint kell bánnunk vele. Vagyis jól megünnepeljük minden évben, aztán gyógyítjuk magunkat miatta másnap, majd harmadnap útra kelünk, és pontosan ugyanazt csináljuk, mint a megelőző 365 napon. 

Nem kívánok tehát ilyen boldog új évet. 

Kívánom azonban minden embertársamnak a felébredést több ezer éves „csipkerózsika”-álmából, hogy itt és ma vegye kezébe sorsa irányítását, maga válasszon útirányt saját magának, s találja meg azon az úton a boldogságát. Mindegy hol él, hány éves, hogyan élt korábban. Csak az a fontos, hogy a most mit jelent az életében. Annak legyen tartalma. Bármennyire változik is a világ körülöttünk, bármennyire szétesett is az eddigi világunk, s nem tudjuk, mit hoz a holnap számunkra, maradjunk emberek. A mindig győztes, mindent túlélő ember a földön. És itt, a Földön.

Ember a Földön

Anna T. Kiss

Personal Branding Consultant, Author, Journalist
Member of the International Federation of Journalists

Megosztás: