Ez a világ nem kedvez a türelemnek. Hogyan is férne bele a pörgésbe, ami nélkül mintha nem is lennének képesek élni az emberek. Ahogy a mértéktelen fogyasztás nélkül sem. Arra a fogyasztásra utalok, ami mára totálisan eluralta az emberek életét. És ezen eddig sem a vírus, sem a háború nem változtatott. Nem csak hazai jelenség ez, hiszen szinte erre épül az egész világ. Erre enged következtetni az a reklám dömping, ami ismét megjelent a képernyőkön és a számítógépek kijelzőin. A mindenáron való fogyasztásra buzdító tartalom, a rengeteg életérzés-reklám éppen azt az immár fenntarthatatlan állapotot hozza vissza az életünkbe, ami a vírus áldásának köszönhetően, legalább egy-két hónapra, átadta a helyét a felelős gondolkodásnak az életünkről, főként a jövőnkről. Mintha mi sem történt volna.

Lássuk meg végre, hogy hova vezetett a fenntarthatatlan életvitel: a természet kincseinek az elherdálása, a végletesen szennyezett levegő, az ihatatlan víz, sőt a Föld jelentős részén egyáltalán az ivóvíz hiánya. És ez csak néhány az ökológiai vészhelyzetek sorából, ami jellemzi a Föld lakóinak az életét jelenleg. Jobb jövőről beszélni sem érdemes, amíg ezeket az alap problémákat meg nem oldják a felelős vezetők a világon. Mindez ugyanis nem egy-egy ország gondja, amióta ilyen mértékben globalizálódott az életünk. Beleértve természetesen az üzleti hálózatokat, főként a multinacionális nagy vállalatokat is, amelyek közül nem egy önmagában nagyobb gazdasági potenciállal bír, mint egy-egy ország teljes gazdasága.

Abnormális világ.

Türelemmel az iránt viseltethetünk, amit átlátunk, amiben hiszünk és aminek a jobbra fordulásában valóban reménykedhetünk. Különben mi értelme lenne tűrni bármilyen helyzetet? Kivárni valamit, amiről azt sem tudjuk, mi lesz a tartalma?

A koronavírus azt biztosan megmutatta már az emberiségnek, hogy milyen is lehetne az élete, ha nagyobb gondot fordítana a földi életének alapvető feltételeire. A tiszta levegő, az iható víz feltétlenül ilyen alapfeltétel. Enélkül ugyanis nincs élet. S ha ehhez például az kell, hogy kevésbé szennyezzük a Föld légterét repülőinkkel, akkor nem repülünk annyit, és kész. Ez tiszta sor. Inkább újra megismerkedünk a közvetlen környezetünk szépségeivel. Például a saját hazánk természeti adottságaival, a vizeinkkel, a történelmünk legszentebb kincseivel. Ugyan miért vonzóbb célpont Bora-bora, a Maldív-szigetek, Thaiföld vagy akár a Mars, mint az a természeti szépség, ami itt van a szemünk előtt, elérhető közelségünkben, és a miénk? És ami munkát ad számtalan embertársunknak a saját hazánkban.

Mert státuszszimbólum. Ez a válasz a kérdésre. Akkor is ragaszkodik hozzá az egyes ember, ha aránytalanul nagy árat fizet érte az emberiség egésze. Sikk beutazni repülővel a világ legtávolabbi pontjait is, és lúzerség nem. És nem is csak az utazás az egyetlen olyan igénye a XXI. századi embernek, amelyben nem ismer kompromisszumot, mert úgy hisz: neki az jár. Mert megérdemli. És ezt el is hiszi, hiszen ezt közvetítik felé a reklámok. Hosszú ez a sor. Túl hosszú.

Van itt azért más igazság is. A Föld is megérdemli a felelős életet az embertől, ha meg akarja őrizni a maga számára az életteret ezen a bolygón.

Ha ehhez egy halálos vírus fenyegetése kell, akkor azt kapja az emberiség a természettől. Ha földrengés, árvíz és szárazság, akkor azt. Ha háború, akkor azt. És mindaddig, újra és újra ezt fogja kapni a természettől, amíg türelemmel végig nem gondolja a létét a földön és felelősséget nem vállal – önmagán kívül – immár valamennyiünk értékeiért is.

Kezdjük mindjárt a türelemmel embertársaink iránt. Hátha nem mindenki akar úgy pörögni, ahogy ő.