BLOG

BLOG

Párkapcsolati színorgia

Hogyan is lehetne egy időben többet? Ugye. Az ember már csak olyan, hogy monogám. Képes sem lenne megosztani a figyelmét – főként nem a szívét, az érzelmeit! – több ember felé. Főként ha férfiról van szó. Jó, elismerem, ezek a sorok eléggé cinikusra sikeredtek, de hát a témát magát sem lehet máshogy megközelíteni. Legalábbis nekem ez a véleményem. Mert a költők írhatnak szép gondolatokat a verseikbe a szerelemről, de az ember a maga valóságában azért ennél pragmatikusabb kell, hogy legyen saját életében.

Elismerem, nekem nagyon sarkos véleményem van egy ideje a férfi és a nő játszmáiról. Meglehet: túl szigorú vagyok magunkhoz. Talán azóta, hogy belekezdtem a “Szeress belém!” című könyvem anyaggyűjtésébe, majd írásába. Ahogy írtam a könyvet, rádöbbentem, hogy mennyi ellentmondás is van a két nem egymáshoz való viszonyában. Számtalan konkrét történettel találkoztam az anyaggyűjtés során és mondhatom: kitalálni sem lettem volna képes logikátlanabb és érthetetlenebb fordulatokat, mint amilyeneket a megtörtént párkapcsolati esetekből megismertem. Ide most csak egyet idézek közülük.

A leggyakoribb példa, hogy a férfi hezitál a kapcsolat sorsa felett valakivel. Aztán egy idő után kiderül, hogy vele párhuzamosan egy másikkal is. Miközben már csirázik a közösségi térben a harmadik és a negyedik (egyelőre virtuális) kapcsolat is. Ez jól érzékelhető bárki számára, akinek van szeme. Aztán egy újabb fordulatból megtudjuk: ezen közben otthon család, élettárs várja, aki persze mit sem tud erről az élénk “párkapcsolati” (csoport) helyzetről. S amikor már régen lebukott az illető férfi, akkor sem a családja felé fordul, hanem a szerető arcát foglalja, költői sorokkal, könyörgésébe. Olyan fórumon, amelyen persze az élettárs is olvashatja. És természetesen olvassa is. És ádáz harc kezdődik ezért a férfiért. Ki érti ezt?

De ez csak egy példa a sok közül. Azért éppen ez jutott most eszembe, mert rávilágít egy nagyon fontos dologra a párkapcsolatokat vizsgálva. Nevezetesen arra, hogy vannak emberek, férfiak és nők egyaránt, akik soha nem tudnak megragadni egyetlen választásuknál. Alkatilag alkalmatlanok rá, vagy egyszerűen túl gyenge személyiségek ahhoz, hogy valódi életet éljenek, monogám kapcsolatban.

Carl Gustav Jung, a neves pszichiáter ezt így fogalmazta meg annak idején:

“Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.”

Carl Gustav Jung

Márpedig, ha nem vagyunk képesek megszabadulni az állandó kereséstől, sosem találjuk meg a nyugalmat senki mellett. Pedig szerencsés választás esetén számtalan előnyt remélhetnénk egy biztos és szeretetteljes kapcsolattól: az érzelmi biztonságot mindenképpen, vele a kiszámíthatóságot, ami zaklatott világunkban a stressz mentes élet egyik sarokköve is lehet akár, és például az otthon melegét, ahova jó hazamenni, mert ott szeretet vár, s az ember teste-lelke megpihenhet.  Természetesen mindezek az előnyök abban az esetben érvényesülnek, ha az állandó társ, legyen ő férj, feleség vagy pedig élettárs – valóban megfelelő választás számunkra. Ha nem, vagy idővel bebizonyosodik, hogy túl nagyok az ellentétek ahhoz, hogy a két ember képes legyen akár csak békében egymás mellett élni, akkor persze változtatni kell. Lehet, hogy éppen egy harmadik miatt, mert ő már ott van. De abban azért legtöbben egyetérthetünk, hogy a negyedik és az ötödik és a sokadik “szög” azért már túlzás. Ez egy másik helyzet.

Csendesen mondom, de a férfiak védelme érdekében azért hozzá kell tennem a mondanivalómhoz, hogy egyáltalán nem csak a férfiak sajátja az ilyenfajta “sokszögesítés”. Ma már vannak statisztikák, amelyek szerint a házasságban vagy élettársi kapcsolatban élő nők legalább fele maga is megcsalta már a párját. Tehát a külső kapcsolat már nem csak a férfiak privilégiuma. Nem is állítom azt, hogy a Fő téren le kellene fejezni azt, aki elköveti ezt a hibát. Akár férfiról, akár nőről is legyen szó az adott esetben. Annyit mondanék azért, hogy ne tegyük normává. Nem csak a társadalom legkisebb egysége, a család védelmében, hanem jól felfogott személyes érdekünkben sem. A szeretet és a szerelem csodaszép érzések, széppé és biztonságossá teszik az ember életét. Csínján kellene tehát bánni ezekkel az érzésekkel. Szétválasztom a kettőt, hiszen a szeretet és a szerelem nem ugyanaz az érzés, de különösen az elkötelezett kapcsolatokban, mint a házasság vagy az élettársi kapcsolat, nagyon is összefüggenek.

A szerelem múló állapot, nagyon is az. Tudósok azt állítják, hogy valójában egy kémiai folyamat, ami nagyjából másfél-két év alatt lejátszódik a szervezetünkben, s a két ember kapcsolata a továbbiakban attól függ, hogy az eltelt idő alatt kialakult-e köztük a valódi szeretet érzése, valamint hogy sikerült-e barátokká válniuk. Ha igen, akkor ezzel az ember lelkének igen fontos érzelmi igényét sikerül kielégíteni, miközben van, ami a szerelem helyére léphet. S persze az sem kizárt, hogy a szerelem az idők folyamán, ugyanazzal a személlyel, mondjuk, a házastárssal, akár többször lángra kap. Csakhogy ahhoz nagyon sokat kell dolgozni a kapcsolaton – mind a két embernek! Erről a párok szeretnek elfeledkezni. S aztán csodálkoznak, ha a kapcsolat kudarcba fullad és válásra, szétköltözésre kerül a sor. Ebben az esetben már teljesen mindegy, hogy van-e harmadik vagy negyedik vagy sokadik a kapcsolatban. Ha két ember valahol az úton elveszítette egymást, annak csak ők ketten az okai. Nem pedig a szembejövők.

De azért legyünk legalább önmagunkhoz őszinték: ha mi nem akarunk egy kapcsolatot létre- vagy rendbe hozni, akkor az nem is fog megtörténni. Ilyenkor számtalan direkt és jól  álcázott eszközt alkalmazunk, amivel kibújhatunk a döntés, az elköteleződés alól. Mint például a mottóban megfogalmazott kizárólagosság megfogalmazása az egyet és csak azt az egyet illetően. Mégpedig látványosan. Ahogy a mondás tartja: Marinak mondom, hogy Kati, Andi, Eszti, Dóri stb. stb. is értsen belőle. Bocsánat, hogy nem soroltam fel a női nevek jegyzékét. Akár azt is tehettem volna, azzal sem rugaszkodtam volna el olyan nagyon a valóságtól.

Szóval amit nem akarunk, azt nem tesszük meg és kész.

Nem válunk, ha nem akarunk, nem választunk új párt, ha nem akarunk és nem szeretünk, ha nem akarunk. Mindezek helyett (is) felvesszük jól bejáratott álarcunkat és azzal mutatunk fityiszt a világnak. Álljon bár a világ a legkedvesebb, a legmelegszívűbb és a legszeretetreméltóbb lányokból, hölgyekből, fiúkból, férfiakból is.

Mert a kifogásokból soha nem fogyunk ki. Legyünk bár férfiak vagy nők – ebben osztályon felül találékonyak vagyunk.

Színorgia

Anna T. Kiss

Personal Branding Consultant, Author, Journalist
Member of the International Federation of Journalists

Megosztás: