Szavak halk dala

Prózaköltemény Marikának, Mária-napon, aki a szép szavak, az élet dicséretére tanított

Ünnepek idején

Emlékszem még, hogy gyermekkoromban, a falusi hagyomány szerint az aratás utáni időkben, Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret.

Útravaló

A saját lélekből eredő gondolat, de a belőle érlelt szó is gyakran kevés, vagy néha elakad valahol mélyen, legbelül a lényeg, s ha hiába várunk valami fontosra választ, vagy egyszerűen csak szépre, biztatásra, bölcs útravalóra vágyunk, birtokunkban az olvasás gyönyörű adományával nagyjainkhoz fordulhatunk érett, kiművelt útravalóért.

Kell a fény!

Egy középkori perzsa költő bölcs szavaival köszöntelek ma, hogy érezd és soha ne feledd: Kell a fény!

Csak sugárzik

A versekről gondolkodtam ma is – ezúttal Márai Sándort megidézve.

Boldogság

Kedves Naplóm!
Rendkívüli napokon vagyok túl, ezért kérlek, bocsáss meg, ha kicsit hosszabb ideig maradtam távol. Tudod, néha a felemelő napok között vannak megrendítőek, emlékezésekkel, könnyekkel és szerencsére, mosolyokkal teltek is.

Az árnymanócskák

Különleges nap a mai, bár  jó ideje igazán rendkívüli mindegyik.
Amiért ezeket a gondolatokat mégis kiemelem naplójegyzeteimből, az több okból is fontos.