Tudósok szerint az „epizodikus emlékezet” a hatodik érzékünk, amivel a múltat érzékeljük. Ezzel a képességgel tudunk utazni az időben, olvasom a dán boldogságkutató Meik Wiking (1978 -) ígéretes sorait arról a különleges adottságról, ami régóta, mint „megérzés” (hatodik érzés) foglalkoztatja az emberiség jó részét. Új kutatási eredmények alapján a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és az ízlelés mellett valóban létezik egy hatodik, eddig tudományosan nem bizonyított érzék is. A közhiedelemmel ellentétben azonban ez nem a jövőt, a veszélyeket vagy a lottószámokat megjósló valami, sokkal több köze van ahhoz, ahogy az emberek számlálnak, illetve ahogy a bizonyos mennyiségeket felfogják. A számlálás érzéke nagyjából azt a képességünket fedi le, ahogy meg tudjuk becsülni, hány darab bab van egy tálban, vagy hány darab alma egy zsákban.
Hasonlókon gondolkodom, és egyre erősebben hiszem, hogy nincsenek véletlenek, ahogy talán az sem véletlen, hogy éppen a napokban (2022 elején), amikor írni kezdtem Emlékkönyvemet, hallottam újra egy rég látott, nagyon kedves fiatalemberről, Dálya Gergelyről, aki azóta, hogy nem találkoztunk, alig huszonnyolc évesen az asztrofizikai tudományok doktora lett, és nemrég megjelent Bevezetés a csillagászatba (Az atommagoktól a galaxis-szuperhalmazokig) című könyve is. Az ajánlás szerint a könyv a hozzám hasonló laikusoknak is szóló, képleteket és levezetéseket nélkülöző csillagászati ismeretterjesztő irodalom. A hír őszinte örömmel és büszkeséggel töltött el, mert sok éve megismerhettem őt. Egy rendkívüli videó-beszélgetésben hallottam a szerző nagyszerű életpályájáról, aminek kezdeti szakaszára már egészen ifjú korában rácsodálkozhattam rövid ideig. És most újra elém tárult az időközben felnőtt asztrofizikus egészen rendkívüli életútjának közelmúltbéli szakasza. Különös büszkeséggel tölt el, hogy már a régmúlt időkben is, amikor megismertem őt, figyelemre méltó, néha ámulatba ejtő írásokat tett közzé egy irodalmi magazinban, ahol egy ideig együtt is publikáltunk. Írásai már akkor, középiskolás korában szokatlan igényességgel, az átlagember számára is érthető, lenyűgöző stílusban jelentek meg e témában.
A napokban megjelent videó-beszélgetésben útjáról, terveiről, álmairól és a valóságokról vallott Kiss T. Annának. Hallgatva a beszélgetést tovább erősödik bennem a felismerés: talán tényleg nincsenek véletlenek. Talán nem közhely a gyakran említett megállapítás. Bizonyára az sem véletlen, hogy szintén nemrégiben vált fontos személyiséggé életemben Anna is, és – milyen különös! –, most, évtizedek múltán együtt láthatom életem korábbi állomásainak egykori szereplőit egy nem mindennapi, közös élethelyzetben. Megmagyarázhatatlan összefüggések ezek. Ha ugyanis útjára indul ez a könyv, az én Emlékkönyvem, az Annának köszönhető, aki kiadójával felkarolt, támogat és biztat, és velem van ezen a rendkívüli úton, és akivel szintén megelőzte a régmúltban való találkozás a mostanit. Kivételes találkozások ezek, rejtélyes kereszteződések az ember életútján, akár az emlegetett tudományokkal való újbóli találkozások, egészen addig, amíg érteni kezdjük sorsunk és önvalónk lényegét, és felismerjük küldetésünket is.
Hosszasan beszélgettünk nemrég – éppen Annával – az élet értelméről, szépségeiről és buktatóiról, szintén egy – számomra is nagyon fontos, tartalmas – riportban, és ma együtt ámulunk a huszonnyolc éves asztrofizikus, Gergely nem mindennapi egyéniségén, rácsodálkozunk értékes munkájára, kutatásaira, aki arról is mesélt, mit jelenthetnek a földi világ egyszerű halandóinak az égi magasságok, és hogyan éli meg mindezeket ő maga, a tudományok ifjú doktora. Az emberközeli, jó hangulatú, izgalmas beszélgetés során a földi világ, az emberlét – számára – legszebb, legértékesebb élményeiről, érzéseiről is vallott, mint a szerelem, a család, a gyermekek utáni vágy és a barátság, amelyek a tudományos élet kihívásai mellett a fiatal tudósnak is legfontosabb álmai.
