Mottó:

"Szavakká szeretném varázsolni létemet és szeretteimét is, meghaladva az emberidőt." 
(Gősi Vali: Emlékkönyv, Beszélgetés Istennel)

Olvasson bele

Gősi Vali: Emlékkönyv – Valóságos életmesék / A mindent elsöprő…

A diákszerelmek után hamar – alig húszévesen – rám talált a „mindent elsöprő”, az igazi, nagy szerelem, ami lassan fél évszázada egyre erősebben tűnik végérvényesnek.

Ahogy mind távolabbi kalandokról, örökig tartó szerelemről, saját családról, gyermekekről álmodoztam, észrevétlenül váltak valóra az álmok, akár a tündérmesékben.

A kedves, otthoni törődés, gondoskodás kötelékéből, amit néha túlzó, már-már szorító szülői figyelemként éltünk meg, és a kollégiumi élet szigorral vegyes szabadságából is mind távolabbi, igazi önálló életre vágyakoztam. 

Repülni vágytam, szabadságra, önállóságra, annak ellenére is, hogy csupán egyetlen fontos álmom nem valósult meg az addigi úton: felvételem a tanítóképző intézetbe.

Hiába volt maximális pontszámom, az akkori előírások szerint (1972-ben) a kollégiumi férőhelyek száma határozta meg a felvételeket. A főiskolától ötven kilométernél távolabbi lakhellyel – kollégiumi férőhely híján, a szabályokra hivatkozva –elutasítottak. 

Az addigi csodavilág, a versek, az irodalom, a falusi színjátszó kör – ami igazi színházként működött már akkor is a faluban, és így van ez ma is – szülte gyönyörű álom, hogy kisgyermekeket tanítok majd magyar nyelvre, irodalomra, kártyavárként omlott össze.

A vers, az irodalom gyönyörűsége azonban addigra olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy a mindennapos versolvasás a legnagyszerűbb élményt adó tevékenységeim egyike, gyermekkorom és felnőtt életem útravalóinak egyik legfontosabbja maradt.

Ezért is gondolok végtelen hálával a szívemben, emlékezem tanítóimra, tanáraimra, kivételes tisztelettel és szeretettel Laci bácsira, a kedves jó magyartanárra, aki egész életemre szóló tanításokkal, gyönyörű útravalóval indított el az értékes létörömök; a szépség dicsérete és a másokkal megosztott örömök felismerésének álomszép útján.

Ahogy írom a sorokat, egyre mélyebbről törnek föl az emlékek, örvénylenek, egyelőre rendezetlenül. Van, hogy hiába próbálom kordában tartani a leírt szavakat, sorokat, néha makrancosan ellenállnak, akár a dacos kisgyermek, vagy kiskamasz, aki mindenféle trükkökkel igyekszik a középpontba kerülni családban, iskolában, versengve az áhított, figyelmes szeretetért. Vagy talán azért, mert már akkor érzi, sőt, talán a tudatában van, milyen fontos szerepe van a világban. A rendezetlenül, kuszán és néha sietősen feltűnő emlékképek közül számomra is vissza-visszatérőek a gyermekként megéltek és a kora ifjúságom idejéből valók, s hogy el ne tűnjenek hirtelen, feléjük nyúlok írás közben, magamhoz ölelem mind, maradjanak velem még kicsit. Elengedni őket aztán valami olyasmi, mint amikor anyák engedik messzire sokáig dédelgetett gyermeküket.

A gyermek – ahogy magamra is emlékszem – bizonyos korszakaiban gyakran vágyik arra, hogy gyorsan felnőjön, sokkal gyorsabban, mint ahogy az természetes; valami rendkívüli szabadságfélére áhítozik, a felnőtté válásra, amikor elérhetővé válik sok olyan dolog, ami egyelőre tilos, vagy szigorúan korlátozott, csak a felnőttek számára engedélyezett. A szülők, szakemberek a gyermekek fejlődése, nevelésük során gyakran szembesülnek azzal, hogy a kamaszodó lurkók – mintha szégyellnék kora-ifjúságukat – idősebbként mutatkoznak be, ahogy bővül barátaik köre más, gyakran idősebb korosztályokból valókkal is. Álmodozóvá, lázadóvá, elégedetlenné válnak hirtelen sok mindennel, ami megadatik számukra, ami történik velük ebben a korszakukban.

Hasonlóan voltam ezzel én is, akár saját ifjúkoromra gondolok, de feltűnt a gyermekeim nevelése során is ez a furcsaság, és nem maradt el unokám életszakaszaiból sem, amelyek után megtörtént, hogy magam is gyermeknevelési szakkönyvekben kutattam, tapasztalatok híján. Emiatt aztán időnként felhangosodtak a családi viták, állandó volt egy időben az ellenkező vélemények ütköztetése a férjemmel, de néha a szüleimmel is.  Azt hiszem, leginkább ezek a kamaszodó gyermekek életében előtűnő, nehéz nevelési kérdések, viselkedési furcsaságok voltak azok, amelyekben nem mindig értettünk egyet a férjemmel. Igaz, később a lányommal sem, amikor kiskamaszként addig tündéri kislánya viselkedésében is furcsa változások történtek. Távolságtartóbb lett, elmaradtak az ölelések, ritkultak látogatásai nálunk, a nagyszüleinél is.  Szerencsére, néhány röpke év alatt szinte nyom nélkül tűntek el ezek a kamaszkorral járó furcsaságok, amelyek annakidején saját gyermekeinkkel kapcsolatban is gondot okoztak. Emlékszem, nehezen engedtem a szívemből érkező, néha talán szertelenül megengedő nevelési elvekből, és ma is vallom, hogy a túlzó szigor ennél sokkal ártalmasabb.

Nehéz, de gyönyörű kihívás az anyaság, nemkülönben a feleség szerepe a családban. Mégsem bánom egyetlen pillanatig sem, hogy így alakult az életünk, bár sokak számára hihetetlen, ami számomra egyre bizonyosabb; semmi fontos nem maradt ki a korai házasságkötés, gyermekvállalás ellenére fiatalabb életszakaszomból. Túlzások nélkül mondhatom, hogy a legfelemelőbb, legértékesebb időszakaim egyike volt az a néhány év, amikor elsősorban a család, a gyerekek foglalták el a központi helyet a mindennapokban. Igaz, sokáig ösztönösen, később tudatosan, együtt tettünk rengeteget azért, hogy őrizzük a családi fészek meghittségét, melegét, ahova ma is szívesen érkezünk haza mindannyian.

Megosztás:

Olvasson bele a könyvbe

Gősi Vali: Emlékkönyv – Fényre ébredések / Így volt

Varázslatos volt, ahogy lassan megismertem a környezetemben lévő növények, állatok, a természet milliónyi titkát, a velük való törődés fontosságát, az erdők, mezők, folyók kincseit, amelyekből a takarékos életmód mellett egészen rendkívüli, finom ételek készültek.

Gősi Vali: Emlékkönyv – Fényre ébredések/ Így éltem ott

Emlékszem, állandó vágyat éreztem a számomra ünnepi órák ismétlődésére, amikor mind együtt lehettünk, legalább esténként.

Gősi Vali: Emlékkönyv Így éltem ott / Karácsonyillat

Egy napon – már későre járt – Gyuri bácsi kedvesen figyelmeztetett, hogy indulnom kéne a tejeskannával hazafelé, mert lassan besötétedik, és aggódnak majd a szüleim, ha túl későn érkezem, és lehet, hogy a vacsorához, a sült krumpli mellé várják már a tejet is.

Gősi Vali: Emlékkönyv – Fényre ébredések/ A tündérmesék valósága

… Az úgy volt – próbálok reménykedve, az izgalomtól elálmosodva emlékezni a félhomályban, mintha csak gyónnék titokban a Jézuskának, kapaszkodva édesapám nyugalmat és biztonságot árasztó lényébe – hogy még a vízkereszt ünnepe előtt, amikor a hagyományok szerint végre már nem volt tilos megkóstolni és leszedni, kicsit megdézsmáltuk a karácsonyfára aggatott mennyei csemegét, a szaloncukrot.

Gősi Vali: Emlékkönyv – Fényre ébredések/ A szelíd költő

A Szent László-forrás nevet az emlékállítás után kezdték el használni. Az avatásra 1939. augusztus 6-án került sor.

Gősi Vali: Emlékkönyv – Valóságos életmesék/ A boldogságkutató az intuícióról

Tudósok szerint az „epizodikus emlékezet” a hatodik érzékünk, amivel a múltat érzékeljük.