Kathryn Stockett: A segítség 1. – 2.

3.358 Ft

Készleten

Kategóriák: ,

Kathryn Stockett (1969) amerikai írónő Jacksonban született, korábban magazinoknak írt New Yorkban, majd 9/11 hatására kezdett bele korszakos művébe, amin öt éven át dolgozott, és újabb évekbe telt, mire egy kiadó vállalta a megjelentetését.

Leírás

Kathryn Stockett (1969) amerikai írónő Jacksonban született, korábban magazinoknak írt New Yorkban, majd 9/11 hatására kezdett bele korszakos művébe, amin öt éven át dolgozott, és újabb évekbe telt, mire egy kiadó vállalta a megjelentetését. A Segítség a hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába visz bennünket, ahol a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig véletlenül sem merik elmondani igazi érzéseiket. De közben másutt már zajlik a fekete polgárjogi mozgalom, és a fokozatos, lassú enyhülés híre eljut a kisvárosba is. Skeeter, az egyetemről írói ambíciókkal érkező középosztálybeli fehér lány a cselédekről szeretne interjúkötetet írni, hogy a történelem során először saját maguk mondják el életüket és helyzetüket. Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, de ezeket a nőket megismerve, részt vállalva sorsukból, életét is kockáztatva értük, bátor felnőtt válik belőle. A „cselédek” pedig ráébrednek, hogy a mindennapi megaláztatás elviselése senkinek sincs benne a munkaköri leírásában, a háztartási alkalmazottakéban sem.

Stockett 2009-es könyve hatalmas siker lett, hónapokon át vezette a sikerlistákat, az Elfújta a szél-hez hasonlították, megjelenése óta pedig már 42 nyelvre lefordították.

A regényből 2011-ben bemutatott filmben nyújtott alakításáért Octavia Spencer elnyerte az Oscar-díjat. A történet még most is jelentős társadalmi változásokat generál világszerte.

A vásárlás folyamata

Tegye kosárba a terméket,

majd kattintson a KOSÁR gombra a jobb felső sarokban. A kosároldalról navigáljon tovább a FIZETÉS oldalra az ott található gomb segítségével.

Biztonságos fizetés

A FIZETÉS oldalon töltse ki az ott található mezőket, adja meg bankkártyája adatait, és fizessen biztonságosan a világszerte elismert Stripe rendszerén keresztül.

GLS házhoszállítás

A sikeres megrendelést e-mailben visszaigazoljuk Önnek, majd egy újabb e-mailben értesítjük, amikor a csomagot átadtuk a GLS futárszolgálatnak. Ezt követően a GLS tartja Önnel a kapcsolatot egészen a kézbesítésig.

Ügyfélszolgálat

Amennyiben a kézbesítés folyamán bármilyen gondja támadna, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a BlueCyg. Publishing Ügyfélszolgálatával az alábbi telefonszámon:
+36 70 744 1401

Szállítási tudnivalók

Az Ön kényelme érdekében többféle szállítási módon veheti át megrendeléseit.