PUBLISHING

PUBLISHING

Szólni az emberekhez, hatással lenni rájuk, jobbá tenni az életüket, nos, ez csodálatos küldetés. És nagy felelősség is. Ezért olyan fontos, hogy csak tiszta, egyértelmű, követésre méltó értékrenddel bíró, a maguk érdeklődési területén professzionális emberek szóljanak másokhoz a tömegkommunikációban. A BlueCyg. csapata legalábbis erre törekszik. Ami nem azt jelenti, hogy alkalmanként mi nem hibázhatunk a kommunikációnkban, de legalábbis törekszünk az igazságosságra ennek során. Nem sértjük a másik embert méltóságában, és mindenekelőtt: tiszteljük, mert ember. Ha te is vallod ezt a nézetet, akkor örömmel látunk magunk között a csapat tagjaként, vagy akár szerzőként. Beszélő, író, felelős emberként. Függetlenül attól, hogy melyik országban élsz, milyen nyelven mondtad ki az első szavaidat vagy melyik vonalrendszerrel rajzoltad meg az első betűidet. A lényeg, hogy hasonlóan gondolkodjunk alapvető emberi dolgokról.

A BlueCyg. Publishing hagyományos könyvkiadóként működik. Elsősorban angolul jelentet meg könyveket, célzottan a nemzetközi könyvpiac számára. A szerzőink erős personal branding támogatásra számíthatnak tőlünk a sikeres nemzetközi piacra lépés érdekében.

A Magyar Könyvkiadók- és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja.

Member of The Hungarian Publishers' and Booksellers' Association.

Friss hírek

Gősi Vali: Emlékkönyv című könyvét dedikálja 2022. Október 1- én, szombaton délután, 15 órakor a Millenárison, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Minden könyvbarátot szeretettel várunk!